Living Force Dance

The life is dance Like to live life!

Stílusok és műfajok a kezdetől


Break Dance

Kezdetben, amikor még New Yorkban sem volt használatos a Hip-Hop kifejezés, a 70-es évek elején, a főleg feketék lakta Bronx, Brooklyn és Harlem alkotta konglomerátumban új kultúra született: a graffiti, a rap és a break máig virágzó kultúrája, amelyet csak az Afrika Bambaata által 77-ben alapított Zulu Nation színrelépése óta neveznek összefoglalóan Hip-Hopnak.

A break tánc, és a hozzá tartozó zene a kezdetek óta szervesen összetartoznak, oda-vissza hatások révén alakítva egymást. Az első időkben az erős blues gyökerű (oldschool) funk zenét játszó zenészek, mint James Brown, Chic, Cherilynn vagy a Jackson 5, még saját maguk szervezték a (block) partykat.

Az utcán, téren összegyűltek közül sokan nem csak a színpadon csoportosan előadott, koreografált táncot nézték, hanem egymást is, ellesték a többi szólótáncos mozgását, újfajta táncelemeket képeztek, fejlesztették az új stílust.

A zenében megjelent a ritmikus énekbeszéd a rap, az énekesek egyre több rímet használtak, mint Muhammad Ali az ellenfelei stuffolására és önmaga kamerák előtti dicsőítésére, amivel nagy hatást tett az önjelölt fiatal rapperekre, mint Kurtis Blow, vagy a Sugar Hill Gang, akik magukénak tudhatják a világon az első lemezre vágott rapzenét.

 Dj Grandmaster Flash kidolgozta a ma már duplázás néven ismert breakdown mix technikát, akkoriban ugyanis még nem voltak instrumentális ritmuslemezek, a raphez szükséges hangzás előállításához villámgyors kezeire hagyatkozott, lemezjátszóit használta hangszerként. Kétszer rakta fel ugyanazt a funklemezt, végtelenítve a dob és basszus szólót oly módon, hogy amikor az egyik lemezen végetért, újraindította a másikról és mielőtt ott lejárt volna a rövid rész, addigra az első breaket már vissza is tekerte a startpozícióba.

Rengeteg film készült

A stílusról rengeteg film készült - nem véletlenül, a break tánc igen látványos. '82-ben a "Wild Style" dokumentumfilm Grandmaster Flash és Grandmixer dst közreműködésével, akik az akkoriban már elterjedt instrumentál lemezek ellenére a saját módszerüket (break down mix) használják.

 A következő szintén dokumentumfilm a Style Wars az előzőhöz hasonlóan rengeteg új embert vezetett be a hip-hop kultúrába. Ezen a filmen a Rocksteady Crew, és a Dynamic Rockers versenyeznek. '84-ben Beat Street, Henry Belafonte mozija, és a Break 1-2 '84-'85-ből, ez már nem dokumentum, ez már Hollywood. A fertőzés átterjed Európára is, ahol a németek lépnek először. '84-ben már filmet készítenek Break dance sansation címmel (fellép benne Mr. Robot, az electric királya) és még abban az évben piacra dobnak 8-10 lemezt, melyeknek a címében szerepel a varázsszó: Break.

De a magyarok sem pihennek, Magyarország a breaktánc élvonalába tartozik "többek közt" a ki-mit-tud vetélkedőknek és Fenyő Miklósnak köszönhetően. Miki Németországból visszatérve gyorsan reagál: '83 ban Lépjük a lépcsőt klip, 84-ben Jól nézünk Mi-ki nagylemez. A német Battle of the Year 91-ben indul baráti összejövetelként, amely 3 évvel később már Európa-bajnokság, ahol a magyar Enemy Squad helyezést ér el, 95-96-ban pedig második helyet. A következő két évben a szintén magyar Suicidal Lifestyle negyedik, és 99-ben az Elementary Force tagjaival kiegészülve bajnok.

2000-ben pedig a kaliforniai First annual dance awards-on az idegen kategóriában az egyetlen díjazott!


Hip Hop

A hiphop egy zenei műfaj és egy életstílus is egyben ami magában foglal megannyi dolgot, például a zenét, az öltözködést, a szlenget. A hip-hop az Egyesült Államokból, Bronxból indult.

A hiphop elsősorban egy szubkultúra, mivel van saját zenei stílusa, ami az MCing/emszízés = ütemre szövegelés, rappelés és a DJing/Scratch = lemez-karcolás, van saját tánc-kultúrája is, ami a break, rajz/festői stílusa a graffiti, valamint rengeteg sport, ami még hozzá köthető, pl a kosárlabda és a streetball. A hiphop alkotások témája, hangulata, a műfaj bármelyik területén laza, határozott, agresszív, néhol bolondos. Ez arra vezethető vissza hogy a stílus Amerikából származik, főleg azokból az időkből, amikor az afro-amerikaiakat elnyomták.

A hiphop gyökerei 

A hiphop gyökerei a nyugat-afrikai és afro-amerikai zenére vezethetők vissza.

A hiphopzene fő történelmi kora az úgynevezett "Old school" kor 1970-1985 között. Ezután következett az úgynevezett aranykora a hiphopzenének 1985-1995 között, ami magába foglalta a Keleti part és Nyugati part zenéit, és ezeket tovább vitte a modern korba. Itt inkább a Nyugati parti zene volt a dominánsabb, így kialakult az úgynevezett gengszterrap, G-funk. 1993 után megjelent az úgynevezett kemény hiphop (hardcore).

Bronxban az előző nyugodt évekhez képest fordulat állt be 1929-ben. Ennek a tetőzése az 1970-es években történt meg. A beruházások következményeként a felsőbb rétegek elköltöztek, az ott maradó alacsonyabb rétegeknek viszont egyre nehezebb lett a sora. Számos munkahely megszűnt, a fiatalok között is hatalmas volt a munkanélküliség aránya. Az elhagyatott házakban drogfüggők és fiatalokból álló bandák töltötték el napjaikat. A bandák nagy gondot jelentettek, ugyanis ezek már nem „csak" az iskolakerülő, csavargó fiatalokból álltak. Valós veszélyt jelentettek. Ezekben a nehéz időkben indult hódító útjára a hiphop. Az emberek kezdték megelégelni a folytonos bandaháborúkat, a kilátástalan életet, és valami újban próbáltak értelmet, önkifejezést keresni.

Az elsők 

A hiphop megalakulásának dátuma 1973, ha egyáltalán lehet ilyet mondani egy zenei irányzattal kapcsolatban. Itt három fontos nevet kell megemlíteni. Ők voltak az úttörők: Afrika Bambaata, Kool Herc és Grandmaster Flash.

Kool Herc, azaz Clive Campbell Jamaicában született, majd már gyerekként New Yorkba, Bronxba költözött a család. Zenei pályafutása során számos tehetséggel dolgozott (DJ AJ, DJ Timmy Tim, DJ Clark Kent), ők voltak a Herculoids.

Bambaata szintén Bronxban nőtt fel. Érdekes módon a nevét és az életkorát nem lehet tudni. Fontos szerepe volt, ugyanis gátat akart szabni a bandaháborúknak. Jelszavai a béke és a szeretet voltak. Mindenkit szeretettel várt a rendezvényein, akik alkalmazkodtak ehhez az attitűdhöz. Nevéhez fűződik továbbá a hiphop kitörése, és szélesebb körben való elterjedése Bronxon kívül is.

A barbadosi származású, de New Yorkban született Flash alapította a Flash and the Three MCs, majd a Furious Four és végül a Furious Five bandákat.

Az 1990-es években a Keleti Part Gengszter repperei szembekerültek a Nyugati Partiakkal. Ez vezetett Tupac Shakur és Notorious B.I.G. halálához 1996-ban es 1997-ben.

A rap története 

A rap előzményei közt sok mindent fel lehet sorolni, most csak három dolgot említenék. A legrégebbi és talán leginkább meglepő a jazz, azon belül is a virtuóz halandzsa-ének-beszéd, az ún. scat. Aztán persze ott a fekete zene, főként a funky, és mégfőkéntebb James Brown, akiről az a hír járja, hogy talán a legtöbb hangot az ő számaiból lopták ki a poptörténelemben. (Valamint ő az egyik úttörője a fekete öntudat zenei megjelenítésének is: "I'm black and I'm proud" azaz "fekete vagyok és büszke".) Harmadszor pedig ott a jamaicai zene, nevezetesen azok a párbajok, amit a lemezjátszóval felszerelkezett sound systemek vívtak - a népet buzdító toasterek már itt megjelentek.

Jamaikából származott az a Kool Herc néven ismert és legendássá lett figura, aki a hetvenes években Bronxban (New York fekete negyedében) voltaképpen létrehozta a rap zenét. Ekkoriban még ez az "utcai" műfaj a szó szoros értelmében az utcán élt: ott nyomták a szöveget akár kíséret nélkül, vagy ott vívtak a DJ-k párbajokat. (Ebből az időből származik tehát az a hagyomány is, hogy a rapperek szeretnek saját teljesítményükkel büszkélkedni, és a riválisokat alaposan leszólni.) Hamarosan akadt valaki, aki Kool Hercnél jobbnak bizonyult: a még nála is legendásabb Grandmaster Flash gyorsabban, pontosabban és ütősebben kevert. Állítólag az ő "tanítványa", Grand Wizard Theodore találta fel a scratchelést, vagyis azt a technikát, amikor a lemezt az ember kézzel előre-hátra húzogatja, így állítva elő az oly' jellemző hangokat. (A mai legnépszerűbb rapperek meglehetősen keveset használják a scratchet, de a kilencvenes években még rendkívül népszerű volt.) Azért "állítólag", mert ebből az időből nem maradt fenn lemezfelvétel, hiszen a gettólakó feketék se vásárlóként, se előadóként nem számítottak a lemezpiacon. Ám ahogy az utcán, a diszkókban egyre népszerűbbé vált az új stílus, előbb-utóbb a kiadóknak is lépniük kellett. 1979-ben jelent meg az első rap-lemez, a Sugarhill Gang Rapper's Delight című száma. Az első fecske persze még nem változtatta meg a popzenei világot, de mára a szám abszolút legenda. Csakúgy, mint az 1982-es The Message, a már emlegetett Grandmaster Flash és zenekara, a Furious Five klasszikusa. Ez volt az egyik első olyan kiadott rapszám, ami nem a bulizásról szólt, hanem komoly politikai üzenetet hordozott, a lecsúszottak, a kitaszított feketék nevében. (Don't push me, 'cos I'm close to the edge - ez a sor talán sokaknak ismerős.) Ebben a számban szerepel először a már ismert hip hop kifejezés.

A következő fontos állomás 1984: ekkor jelent meg a Run D.M.C. Raising Hell című lemeze, rajta az Aerosmith-szel közös Walk this Wayjel. Ez az album (főként a rockos slágernek köszönhetően) a fehérek között is nagy sikert aratott, ez lett az első aranylemez a stílusban. Az eddig a feketék körében népszerű rap előtt megnyílt az út a még szélesebb közönségsiker felé. Ebben nagy szerepe volt az MTV Yo! MTV Raps című műsorának is, ami 1986-ban indult el. Ezek után már gyorsan követik egymást az események. Meg kell említenünk a Beastie Boys nevét: ők az első fehér csapat, akik kezdetben gátlástalan idiotizmusukkal, később egyre kifinomultabb zenei és szövegelési technikájukkal hódítottak. A Public Enemy még mai füllel is extrém, zajos alapokra minden korábbinál keményebb politikus szövegeket nyomott. 1986-tól hódít a sampling-technika: a hangminták vételezése és újrafelhasználása véget vetett annak a gyakorlatnak, hogy az alapokat igazi zenekarral vegyék fel - ám hamar kiderült, hogy a hangmintákat "jogosítani" kell, vagyis engedélyt kell szerezni az eredeti tulajdonostól, ami nem egyszerű és olcsó móka.

Az eddig említett előadók mind az Egyesült Államok keleti partjáról származtak. Az East Coast Rap a kilencvenes évek közepéig volt a legnagyobb, bár egyáltalán nem beszélhetünk egységes stílusról: belefér a régiek nyomán haladó old school, az inkább hallgatásra való, a zenei megoldásokra és a szövegekre zene, aminek egyik izgalmas hajtása a kifinomult, zenekari megoldásokat operáló művészi vonulat (mai legjelesebb együttese a The Roots). 1989-ben a nyugati part is hallatta a hangját: a nevében és szövegeiben is politikus NWA (a név a Niggers With Attitude rövidítése) Straigth Outta Compton című lemezével lerakta a gangsta-rap alapjait. 1992-ben a volt NWA-tag Dr. Dre kiadta The Chronic című klasszikusát, amin a gangsta-hagyományból kialakította a G-funkot. Talán a legtöbbet utánzott lemez ez a rap történetében: jellegzetes lassú, hatásos ütemeit, "vinnyogó" szintetizátorait és ütős basszusait milliónyian lopják, bár igaz, hogy többen közülük a rap-nagyhatalommá vált Dre pártfogoltjai. Ilyen volt Snoop Doggy Dogg, vagy a meggyilkolt 2Pac azaz Tupac Shakur is. Bár a West Coast Rap minden gengszerkedő attitűdje ellenére elsősorban parti-zene, művelői a valódi életben gyakran kerülnek a bűn közelébe. A legnagyobb kiadó, a Death Row vezetője Suge Knight börtönben is ül, és sokan gondolják, hogy maffiakapcsolatai mélyebbek, mint azt bizonyítani lehet.

A kilencvenes évek vége és napjaink a rap igazi nagy napjai: a valaha a gettóból, az utcáról indult stílus igazi pénzcsináló gépezetté vált. A mai sztárokról akár csak rövid listát adni is lehetetlen; és ha még meg is próbálkoznánk vele, igen hamar elavulna, hiszen Amerikában hetente tűnnek fel újabb és újabb ismeretlen arcok, akik aztán hamar az eladási listák elején találják magukat.

Öltözködési stílus 


Bling-bling ékszer

Az Adidas és a Nike mellé az 1970-1980-as években megalakultak sportruházati és divat márkák, mint például a Fila, a Pony vagy a Kangol, és összekapcsolódtak az éppen felemelkedő hiphopirányzattal.

Az 1980-as évek hiphopikonjai, mint Run-DMC és LL Cool J, báránybőr vagy bőr bomberdzsekit vagy élénk színű nevekkel ellátott melegítőt, Clarks cipőt, Dr Martens bakancsot és edzőcipőt (főként Adidast) viseltek. Kurtis Blow volt az, aki közkedveltté tette az arany nyaklánc viseletét a korai 1980-as években. Közkedvelt kiegészítők voltak a nagy napszemüvegek (Cazals vagy Gazelles), Kangol sapkak, "dögcédulák", névvel ellátott övek es különböző gyűrűk. A vastag és nehéz arany ékszerek is szintén közkedveltek voltak az 1980-as években. Általában a férfiak vastag, nehéz arany nyakláncot, a hölgyek pedig nagy arany fülbevalókat viseltek. Kurtis Blow és Big Daddy Kane tették közkedveltté az arany ékszerek viselését.

A korai 1990-es években előadók, mint The Fresh Prince, Kid'n Play és Left Eye (TLC) közkedveltté tették a baseball sapkát élénk, gyakran neon színekben. Kris Kross elkezdte a ruháját fordítva viselni. Az 1991-es Chanel őszi kollekcióján is észrevehetőek a hiphop jegyei.

Öltözködési elemek a hip-hop kedvelőinél napjainkban 

Haj: Amerikában (itthon is látni azért) divatos a hip-hop kedvelőinél a fonott haj. Valamint a rövid haj.

Felsőruházat: pár számmal nagyobb póló, vagy mez, pl.: NBA (Kosárlabda), NFL (amerikai futball) vagy MLB (baseball) mezek. De itt is lehet elegánsabbra fogni a témát, pl márkás ingek, zakók stb segítségével nézhetünk ki úgy mint egy hip-hop sztár.

Nadrág: Szintén pár számmal nagyobb, kissé letolt bő nadrág.

Cipő: Népszerűek a Nike, Lacoste krokodil bőrcipő, Adidas, Dada, Jordan és Reebok kosarascipők (főleg fehér színben), vagy pedig a Timberland (főleg sárga) bakancsok,DC,Element cipők.

Kiegészítők, ékszerek: Majdnem minden hip-hop kedvelő ún. fitted cap (Magyarországon fullcap) hord, fejkendőt (du-rag), vagy fejpántot. Elő szoktak kerülni a csuklószorítók is. Az ékszerek tekintetében a gazdagabbak bling-blinget (hosszú, esetleg kövekkel kirakott drága nyaklánc, amit valamilyen medállal (pl, kereszt, monogramm vagy valamilyen felirat), viselnek.

A márkákat tekintve: Nem mindenki figyel oda a hip-hopban a márkákra és az öltözködésre, az underground körökben mozgók inkább deszkás ruhákat hordanak. Sok minőségi hip-hop ruházati márka van, lássunk egy párat: Sean John, Shady Unlimited, Makaveli, RocaWear, Karl Kani, LRG, Avirex, Enyce, Jordan, Dada Supreme, Akademiks, Lot 29, Eckö, And1, K1X, Wu Wear, G-Unit.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 1
Havi: 1
Össz.: 1 884

Látogatottság növelés
Oldal: Stilus és műfajok...
Living Force Dance - © 2008 - 2024 - dance-school.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »